Ismerd meg a Google Analytics 4 működését

google analytics 4

Ha továbbra is szeretnéd követni a weboldaladra látogató felhasználók viselkedését, akkor itt az ideje, hogy megismerd a Google Analytics 4 működését! Lássuk, hogyan is működik, miben különbözik a korábbi verziótól, és miért lesz hasznos számodra. Tudj meg mindent, amit tudni érdemes!

Mi az a Google Analytics 4?

A Google Analytics egy olyan platform, amellyel a weboldalad forgalmáról, a látogatók elköteleződéséről és a konverziókról szerezhetsz hasznos információkat. A legtöbb weboldal ma ezt használja a látogatottság mérésére, hiszen minden adatot megszerezhetünk a látogatói viselkedésről.

Ahogy minden más szoftver, úgy a Google Analytics is több frissítésen esett már át, hiszen a felhasználói igények jelentősen változtak a 2005-ös indítása óta. A klasszikus Google Analytics (GA1) frissítései a GA2 és GA3 – ezeket Universal Analytics-nak is nevezzük -, majd pedig 2020-ban megjelent a GA4, a negyedik és legfrissebb verzió. Ez azonban nem csak egy új kiadás, hanem egy teljesen új termék: célja, hogy megoldást nyújtson mindazokra a hiányosságokra, amelyek az UA indulása óta felmerültek.

Miben különbözik a Google Analytics 4 a Universal Analytics-től?

Weboldal és a mobil app párhuzamos követése

Az új Google Analytics 4 egyik legnagyobb előnye, hogy lehetővé teszi a látogatói aktivitás követését több platformon keresztül: weboldalakon és app-okon egyszerre. Korábban használni kellett egy UA tulajdont a weboldal forgalmának mérésére, egy Firebase analitika tulajdont pedig a mobil app használatának nyomonkövetésére.
A GA4-ben ezzel szemben egy helyen látod a különböző platformok látogatói aktivitását, így pedig átfogó képet kaphatsz arról, vásárlóid hogyan lépnek kapcsolatba a vállalkozásoddal. Egy felületen keresztül követheted nyomon a teljes látogatói ciklust.

Látogatói útvonal követése

Annak érdekében, hogy még pontosabb képet kapj arról, hogyan viselkednek a látogatók a weboldalon és az app-ban, a GA4-ben minden mérés egy esemény, vagyis „event”. Az események az olyan felhasználói tevékenységeket is rögzítik, amit nem tekinthetünk oldalmegtekintésnek egy látogatáson belül, aminek köszönhetően megnyílik a lehetőség, hogy sokkal jobban megértsük a felhasználói viselkedést. A rugalmasság és az adatok pontossága lehetővé teszi, hogy olyan döntéseket hozz és stratégiákat építs, amelyek adatokon és információn alapulnak.

A gépi tanulás megjósolja a viselkedést

Azon túl, hogy sokkal inkább felhasználó-központú információkat biztosít, a GA4 prediktív méréseket is kínál. Mindezt pedig felhasználhatod a Google Ads hirdetések, a közösségi média marketing során, és természetesen a weboldaladon.

Megoldást nyújt a sütikezeléssel kapcsolatos nyomkövetési problémákra

A hiányzó információk kitöltésére mesterséges intelligenciát használ a platform, lehetővé téve, hogy továbbra is hasznos adatokat szerezzünk – miközben a szabályozások miatt egyre inkább elveszünk a jogosultságok útvesztőjében. Így most lehetőség nyílik, hogy továbbra is megfeleljünk a GDPR és CCPA előírásoknak, mégis hasznos információkhoz jussunk a felhasználói viselkedésről.

Több kontroll és személyre szabhatóság

Rengeteg új lehetőség nyílik a GA4 felületével, épp ezért felhasználóként majd szűkíteni szeretnénk, hogy mi mindent mérünk. Arra is van lehetőséged, hogy személyre szabd a vezérlőpultot, és azokat az információkat tedd könnyen elérhetővé, amelyekre a legnagyobb szükséged van a vállalkozásodban. Integrálható a Google Data Studio-val is, így vizuálisan is megjelenítheted az adatokat.

Adatok és jelentések másként

A GA4 egy teljesen megújult felületet biztosít, ami illeszkedik az újfajta információk tömegéhez. Habár megszokni egy új felületet mindig nehéz, az újítások alapján megéri.

Lássunk néhányat a Google Analytics 4-ben elérhető jelentések közül:

  • csoportosíthatjuk a jelentéseket a “Reports: View customized data” (Jelentések: Személyre szabott jelentések) menüpont alatt
  • Az új jelentések között már nem csak az „Acquisition”-t (Ügyfélszerzés) találjuk meg, hanem az “Engagement”-et (Elköteleződés), “Monetization”-t (Megtartás) és “Retention”-t (Bevételszerzés) is, mind a “Lifecycle“ (Életciklus) alatt

A keresés is nagyon hasznos, különösen mialatt tanuljuk az új felület használatát.

Mikor válts Google Analytics 4-re?

A Google bejelentette, hogy 2023. július 1-jétől megszünteti a Universal Analytics-et. Sőt, minden itt tárolt adat törlésre kerül a nyár folyamán.

Épp ezért MOST van a legjobb alkalom, hogy a Google Analytics 4-re válts!

Azt javasoljuk, hogy a Google Analytics 4 fiókod addig állítsd be, amíg vele párhuzamosan elérhető a UA is. Így könnyebb ismerkedni az új funkciókkal, ráadásul, minél hamarabb elkezded gyűjteni az adatokat a GA4 számára, annál hamarabb láthatsz komplex eredményeket az új felületen.

Kohanecz Margó

Talán a következők is érdekelnek